Pincék és borok várainkban

Váraink, várkastélyaink többségében volt pince, főleg a hegyen, sziklás talajon épült várakban. Vízi várakban a magas talajvíz miatt igazi mély pincét nemigen tudtak kialakítani, mert a víz-mentesítést technikailag még nemigen tudták megoldani.



Miért volt szükség pincére? Leginkább az élelmiszerek tárolására használták ezeket. Főleg bort, sört, káposztát, tejtermékeket (vajat, sajtot, túrót) tároltak benne, s voltak jégvermes pincék is. A gabonát külön földbe ásott, vagy sziklába vágott vermekben tárolták.

Magyar várak rajzai színes látványtérképen. | Kattintson ide!

A budai várban, a palotát védő falnak északra, a város felé nyíló kaputornyához toldott épület alatt volt a nagy borospince, amelyet Zolnay László régész talált meg. Bejárata és lépcsősora megmaradt, boltozatos teteje beomlott. Az autókeretek kopásából lehetett azt megállapítani, hogy a középkori királyi hordók has-átmérője mintegy 120 cm volt, azaz űrtartalma 2,5 hektoliternyi lehetett (a budai hordó űrmértéknek is számított akkoriban). Hasonló nagyságú hordók számára épülhettek a városi polgárházak pincéi is. A középkorban (sőt később is, a 19. század utolsó harmadában pusztító filoxéráig) a budai hegyekben jóféle bor termett, amit viszonylag korán, szeptember közepén szüreteltek. A Dunakanyar vidékén szüretelt borokat is szívesen fogyasztották. De a legkedveltebb a Délvidék, a Szerémség bora volt. A királyi asztalnál bizony sok bor fogyott. Az volt a szokás, hogy a kupákat, poharakat minden alkalommal fenékig ürítették. Zsigmond király, vagy Mátyás király uralkodása alatt nem volt ezzel gond, II. Ulászló király (a szerémi borok kedvelője) és fia, II. Lajos király uralkodásának időszakában azonban a királyi kincstár már komoly gondokkal küzdött, és megesett az a szégyen, hogy teljességgel kiürült a nagy királyi pince. Ilyenkor Farkas és Barnabás pincemestereknek szégyenszemre a bortermelő budai polgárok valamelyikétől kellett bort kölcsönkérni ebédhez vagy vacsorához. A királyi pince kulcsárát egyébként II. Ulászló király olyannyira becsülte, hogy 1514-ban címeres nemeslevelet adományozott neki.

De nemcsak bort tároltak a pincékben, hanem télen rendszeresen hordták a Dunáról a jégvágók a jeget, hogy nyáron gyümölcsöt, italt, hal- és vadhúst és minden romlandó élelmet tartósítani tudjanak.

Budán minden valamirevaló polgárháznak volt pincéje, itt tárolták a borokat, s alighanem a kapualjakban mérték ki a bort. A kapualjak ülőfülkéibe húzódva iszogathatták aztán a borkimérések vendégei a kedveltebb fehérbort, vagy a később divatba jött vöröset, amit "budai törökbérnek" is becéztek. De főztek a budai polgárok sört is, mégpedig árpából, de kedvelték a mézsört is.

Pest városának egyik jegyzője, aki a bor nagy kedvelőjének számított, Mátyás király korában egy kis latin nyelvű verset is fabrikált áhított italáról, amelyet Kardos László fordított magyarra:

Tabernában halni meg, ez az akaratom,
Hol epedő ajkammal utolsót ihatom,
Hol peng a citera, felzendül a kardal,
E vén korhely iránt, Uram, legyél irgalommal!

A bor és a sör a várakban igencsak fogyott. Egyrészt azért, mert a víz tisztaságában nemigen bíztak meg. Azt persze még az akkori orvosdoktorok nem tudták megállapítani, hogy miféle kórokozók lehettek, juthattak az ivásra használt vízbe, kutakba, de azt észlelték, hogy a víztől könnyen megbetegedhettek az emberek. A várakban a lovak és más állatok számára, a mosakodáshoz is kellett víz, s ezt az akkori kutakból nem volt egyszerű biztosítani. Főleg ostrom esetén, amikor a sebesülteket is le kellett mosni, meg a kigyulladó épületek oltásához is víz kellett. A vizet ciszternákban is tárolták. Ezek vizébe sót is szórtak, mert az megakadályozta a vizek megposhadását, fertőzötté válását. A sóval „tartósított” vízből főzték várainkban a sört is.

Ha a várhoz tartozó uradalomban szőlőt is termeltek, akkor a jobbágyok bortizedéből biztosítva volt az őrség ellátása. Ha nem, akkor vásároltak bort. Murány várának őrsége számára az 1560-as években általában kétszer-háromszor annyi összegért vettek sört, mint bort. Az élelmezésre fordított pénznek átlagosan a felét fordították e két ital beszerzésére. A várban sörfőzőt is működtettek. Az őrség német katonai leginkább sört fogyasztottak, a magyarok viszont általában megmaradtak a bornál.

Eger ostrománál (1552 őszén) a vár pincéit Dobó föltöltötte borral, de mivel az évi szüret a török ostromzár miatt meghiúsult, a katonák vízzel kevert bort kaptak. Három korcsmáros is gondoskodott arról, hogy az őrség borellátására megfelelő legyen.

A szépen helyreállított Monaky-várkastély (Monokon) kettős, boltozott pincéjében az 1685-ben készült leltár szerint rossza falépcső vezetett le, állt benne két jobb, két rosszabb (szürethez szükséges) kád, két jó puttony, két rossza cseber, két régi, feneketlen hordó, szőlőműveléshez lapos és kétágú kapák. Egy nagy borkorcsolya. A felsővadász volt Rákóczi-várkastély (most általános iskola működik benne) pincéjének leltára (1628) szerint a szentpéteri majorsági szőlőből készült 14 hordó bor állt, a 15. hordót az udvarbíró átadta egy kocsmának. Volt két üres hordó, négy lőrével telt, egy hordó óbor. Boldogkő várában 1671-ben volt négy- és háromágú pince. Egyikben mintegy 200, a másikban 300 hordó bor. Füzér várában említi egy összeírás (1620) a boros kis pincét és a sörös nagy pincét. Mintkét pincében tároltak vajat, mézet és lencsét is. Az 1640-es években készült összeírások Regéc várában több pincét is említettek. Szádváron 1695-ben az egyik pincében 38 hordó bort számoltak össze.

A borokat a középkorban és a 16-17. században még nem tudták úgy kezelni, hogy hosszabb időn keresztül elálljanak. Ezért azon igyekeztek, hogy mire kiforr az újbor, az előző évit megigyák. Az újbor forgalomba kerülésekor az ízét, zamatát vesztő régi bornak már nemigen volt becsülete. Urak ilyet nem ittak, az óbort a szolgák kapták. Egyik versében a végvárak költője, Tinódi Sebestyén is arról panaszkodott, hogy nem becsülték meg rangjához méltóan, hanem neki is a szolgáknak szánt régi lőrét adták.

A pusztuló várakban a pincék többnyire eltömődtek, beomlottak. A környező nép fantáziáját azonban nem hagyták nyugodni. Arról regéltek, hogy a pincékben kincsek lehetnek elásva, de ezekhez csak varázslat vagy nagy szerencse révén juthat hozzá az ember, s ha nem vigyáz, örökre a pince foglya maradhat.

Csorba Csaba

Várépítészet.lap.hu | Szüret.lap.hu

Forrás: Csesznekivár.hu